A mai naphoz csak ennyit szeretnék hozzáfűzni:
“How much can you take before you snap?”
Amúgy meg, vamos Andy. Bár igazság szerint, te vagy az utolsó ember, akiben valaha is bíznék itt, Wimbledonban. De cáfolj meg.
30 szerda jún 2010
Posted in Egér, vendégblogger, Wimbledon, zene
29 kedd jún 2010
Posted in Egér, tenisz, vendégblogger, Wimbledon, zene
Ugyan krumpli lelépett és magára hagyta a fiúkat
, de a show megy tovább nélküle is, és szerintem holnap igen nagy hirig várható. Igen, az Őrült Hétfő után jön a Veszedelmes Szerda, vagyis a wimbledoni férfi egyes negyeddöntői.
Ma a csajok eléggé megadták az alaphangulatot, Kimet Zvonarjova verte, Vee-t pedig egy számomra teljesen ismeretlen bolgár, de nyilván ez csak a WTA-t illető hiányos ismereteimet tükrözi…
Igazából nem látom, hogy ki vehetné el ezek után ReRétől a győzelmet: a 20 éves, cseh Kvitovával játszik a döntőért, ahol a Zvonarjova-Pironkova meccs győztesével mérkőzhet majd meg, de hát a nőknél mindig lehetséges a meteortámadás…
Ezzel szemben a fiúknál egyelőre a Négy Nagy tartja magát, és igazából nem is annyira lehetetlen, hogy az első négy kiemelt elődöntőzzön.
Tehát a centeren 14:00-tól RogFed Szőke Tomasszal csap össze, őket követi Mari és Tsonga. Az egyes pályán előbb Lu próbálja Djokó életét megkeseríteni, este pedig Vérivó újfent megpróbálkozik legkedvesebb grand slam időtöltésével, a világelső veréssel.
Az RG-n Berdych Söddel vívott meccse előtt megígértem Szőkének, hogy ha meg meri verni Södöt, akkor számíthat az átkaimra, meg ilyesmi, de elég nehezen értette meg, szóval most megpróbálok egyértelműbb lenni. Tehát:
Tomas, holnap délután te fogsz gratulálni Fednek a szép győzelméért. Érted? Nem ő neked, hanem te neki. Az öt szettet is felejtsd el, ok? Egyéb esetben átkok, stb.
Emellett persze az energiaátvitelt, és minden egyéb, jól bevált vudut szívesen veszünk, krumpli pedig ezt a számot küldi a még versenyben lévőknek:
27 vasárnap jún 2010
Ma szünetet tartunk, hétfőn viszont mind a felső, mind az alsó ág, a nők is és a férfiak is játszanak, szóval jön a híres Őrült Hétfő
Fed visszakerült a center pályára, rögtön elsőként kezd Jürgen Melzerrel szemben. Akármennyire is hihetetlen még soha nem játszottak egymással szemben, ezt ők ketten se értették, hogy hogyan jöhetett össze. Mindenesetre Jürgen azt mondta, hogy alig várja, mert nem akart semmiképpen se úgy túl lenni a pályafutásán, hogy egyszer sem játszott Feddel.
Valahogy mostanában nem örülök annak, ha az ellenfél alig várja, hogy egy pályán legyen Feddel
Akkor meg pláne nem, ha épp élete formájában van, rutinos, fejben teljesen rendben lévő játékos az illető, akivel Fed még sose játszott korábban.
És aki ráadásul balkezes.
Szóval nagyon kemény meccsre számítok, a három szettet szerintem felejtsük el, örüljünk, ha sikerül valahogy megnyerni
Mari számára egy kicsikét ellenfél-szerűbb következik, bár nem sokkal: az utóbbi időben elnézve Sam Q. játékát, sokat fejlődött, és egész tisztességes teniszező lett belőle, aki akár nagyobb dolgokban is gondolkozhat, mint a negyedik kör egy slamen. Ha összeáll a feje. De ez jelen pillanatban még nem következetett be, így meglepne, ha Marinak bármi gondja lenne.
Amelyik meccset viszont érdemes lesz megnézni: a Djokó-Hewitt. Leyton jó formában van, és egy korábbi Wimbledon győztesről beszélünk, aki nyolc meccs óta veretlen, önbizalma is van most rendesen. Djokó meg mintha kezdene magára találni, bár a szerva továbbra sem az igazi. Elég ki-ki meccs lesz ez, bár úgy érzem, hogy Lleyton most okozhat meglepetést.
Rafa PHM ellen lép pályára, szerintem jóval könnyebb dolga lesz, mint Philipp ellen volt, három szettet jósolok.
ARod Lu-val játszik, erről a meccsről elég ennyit mondani
Robin Ferrerrel csap össze, nyilván David szintemelkedés az eddigi meccseihez képest, de hacsak Robin nem fog ki egy rossz napot, nem igazán látom, hogy mivel tudna neki gondot okozni.
TBird Brandszel mérkőzik meg, ezt a meccset női olvasóinknak teljes szívből tudom ajánlani, és szerintem nem is lesz egyszerű dolga Tomasnak, Brands megnehezítheti a dolgát, szerintem nem fog háromban végezni.
A hétfői őrület előtt pedig a következő számot szeretném küldeni a még versenyben lévő teniszezőinknek (ma estére is tekintettel
)
26 szombat jún 2010
Posted in andy murray, rafa nadal, robin söderling, tenisz, Wimbledon
Rafa újabb kemény meccsen van túl: ezútal Philipp “Igen Figyelemreméltó” Petzschner késztette öt szettre.
Aki már látta 4P-t játszani füvön, az annyira nem volt ettől meglepődve: Philipp jó játékos, csak egy kissé… fogalmazzunk úgy, hogy fejben nem túl erős
Ehhez képest ma teljesen összeszedett volt, nem voltak igazán váratlan összeomlásai, legfeljebb csak a végén, de akkor már fáradt volt.
Mindenesetre három szettig Philipp teljesen partiban volt Rafával. Sőt. Rafa nem igazán tudott Philipp szerváival mit kezdeni, míg 4P pedig kifejezetten jól fogadott, így kettő-egyes vezetést szerzett.
A harmadik szett végén azonban már látszott, hogy 4P kezd fáradni, az előző két meccse is öt szettes volt, valamint párosban és vegyes párosban is játszott, nem bírta a végére a terhelést.
Így igazából már a negyedik szett elején látható volt, hogy mi lesz ennek a vége, azonban Rafának sikerült egy kicsit érdekesebbé tenni a dolgokat.
Már a harmadik szett végén is kikérte konzultációra a trénert (a karját nézték akkor), majd szólt, hogy a szett végeztével igénybe venné az MTO-t, azonban a szett végén úgy döntött, hogy mégse. Aztán a negyedik szettben 1-1-nél mégis amellett határozott, hogy kell a tréner, de ekkor már a combját masszírozták. Nem is lett volna ezzel gond, attól eltekintve, hogy mindez Philipp szervagéme előtt történt, aki az MTO-t követően szépen el is veszítette azt.
Mielőtt bárki nekem esik: nem azt vonom kétségbe, hogy tényleg szüksége volt a trénerre, viszont az időzítés nagyon nem volt szerencsés, különösen, hogy a szettek közötti szünetben is nyugodtan kikérhette volna.
De ezzel még nem értek véget a Rafával kapcsolatos történések: az ötödik szettben Mourier hivatalosan figyelmeztette Rafát pályán kívüli, játékkal kapcsolatos tanács elfogadása miatt. A bíró már korábban is szólt egyszer Rafának, még a második szett végén, hogy Uncle Toni fejezze be az utasítások adását, aztán az ötödik szettben ezt már hivatalosan tette.
Rafa a meccs után azt mondta, hogy egy ideje már fájnak a térdei, de Monte Carlo után új kezelési módszert alkalmaztak a bal térdén, ami nagyon bevált, azonban a jobbra még nem volt ideje, így arra Wimbledon után akar sort keríteni, ezért nem vesz részt a franciák elleni Davis Kupa fordulón. A figyelmeztetéssel kapcsolatban akként nyilatkozott, hogy valóban volt már olyan, hogy Uncle Toni kicsit sokat beszélt, de most nem erről volt szó, csak biztatta őt. Mindenestre beszélni szeretne majd a szupervizorral, hogy tisztázzák ezt a dolgot.
A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiindulva Philipp meglehetősen kiakadt Rafára az ápolás miatt. Philipp azt mondta, hogy ő Rafa mozgásán nem látta, hogy baja lenne, és szeretne egyszer egy ilyen sérülést magának, viszont az ő koncentrációját meglehetősen megzavarta. Ez utóbbi miatt elsősorban azért magára volt dühös. Mindenesetre abban nem tud nyilatkozni, hogy Rafa tényleg sérült volt-e vagy sem, de mindenki tudja, hogy mindig van valami baja a térdével.
Ó, Philipp, kár, hogy olyan ritkán látunk. Több szempontból is
(Itt jegyezném meg, hogy aki talál jó képet 4P-ről, az ne fogja vissza magát, és linkelje be a kommenteknél
)
A másik két favoritnak ennél egyszerűbb meccsek jutottak: Robin most épp Bellucin gázolt át, sok mindent ehhez a meccshez nem lehet hozzáfűzni, Ferrer jön, nagy jövőt neki se jósolok. Mari pedig Simonnal játszott, aki még csak igyekszik visszatalálni a játékához, azonban két szett hátrányban már tudott felszabadultan játszani, és nagyon élvezetes szettet hoztak össze a fiúk.
Na, ki ő?
:)
Sam Q-nak meg kellett dolgozni a Malisse elleni sikerért, és ötödik szett 6-6-nál kellemetlen flashek ugrottak be, de szerencsére Sam 7-7-nél brékelte Malisse-t, így mindössze 9-7-tel vége lett a meccsnek
Harmadik kör
[2] R Nadal (ESP) d [33] P Petzschner (GER) 64 46 67(5) 62 63
[4] A Murray (GBR) d [26] G Simon (FRA) 61 64 64
[6] R Soderling (SWE) d [25] T Bellucci (BRA) 64 62 75
[9] D Ferrer (ESP) d J Chardy (FRA) 75 63 46 36 75
[10] J Tsonga (FRA) d T Kamke (GER) 61 64 76(1)
[32] J Benneteau (FRA) d F Fognini (ITA) 64 61 46 63
P Mathieu (FRA) d T De Bakker (NED) 76(5) 76(6) 67(8) 64
[18] S Querrey (USA) d X Malisse (BEL) 67(4) 64 62 57 97
26 szombat jún 2010
Posted in rafa nadal, roger federer, tenisz, tomas berdych, Wimbledon
Címkék
arnaud clement, daniel brands, denis istomin, john isner, nicolas mahut, rafa nadal, robin haase, roger federer, tenisz, tomas berdych, victor hanescu, wimbledon
Le vagyok egy kissé maradva az utóbbi napok eseményeivel, megpróbálom a lényeget összefoglalni
Először is befejezték minden idők leghosszabb meccsét, a végeredmény végül 70-68 lett, Isnernek. A meccs gyakorlatilag minden létező rekordot megdöntött (a legtöbb gém (183), a leghosszabb időtartam (11 ór0 5 perc), a legtöbb egy meccsen ütött ász (Isner, 113, de Mahut is megdöntötte a korábbi rekordot, 103 ászt szervált), a legtöbb egy meccsen nyert pont (Mahut 502 pont).
Azt hiszem nem vállalunk nagy kockázatot, amikor azt mondom, hogy ezek a rekordok nagyon sokáig rekordok fognak maradni.
Miután szerdán 59-59-nél sötétedés miatt be kellett fejezni a meccset, másnap még egy órát rátettek a fiúk. A végén, miként az várható volt, az elsőként szerváló Isnernek sikerült hamarabb kihasználnia a lehetőséget, és ő jutott a második fordulóba.
A szervezők úgy gondolták, hogy illene megünnepelni ezt a meccset, a meccs végét követően adtak ajándékot a mérkőzést vezető Mohamed Layaninak, valamint Big Johnnak és Nicolas-nak is, Henman volt, aki átnyújtotta nekik az emléktárgyakat, meginterjúvolták mindkettejüket, közös fotó az eredményjelzőnél stb.
A magam részéről teljesen megértettem őket, nyilván senki sem azon agyalt, hogy a végén ki nyert, meg ki veszített, túl nagy jelentősége ennek már nem volt, ők ezt együtt hozták össze, egyikőjük teljesítménye sem kisebb a másiknál, és a szervezők arra számítottak, hogy ezt mindketten így fogják majd fel, és szépen együtt megünneplik ezt.
Így némiképp váratlanul érte őket, hogy Nicó a meccs után teljesen összetört, úgy kellett visszahívni, mert ő már indult volna be az öltözőbe, majd a székén ülve a törülközőjébe zokogott. Az interjúra összeszedte magát, de látszott rajta, hogy mindenütt szeretne lenni, csak itt nem.
A játákosok reakcióiból egyértelmű volt, hogy mint oly sokszor, most is az nyerte azt a meccset, akinek ez kevésbé számított. Isner állandó résztvevője a tournak, neki egész más céljai vannak, rögtön a meccs után is azt mondta, hogy örül ennek, de nem arról szeretne megmaradni az utókornak, hogy ő nyerte a valaha volt leghosszabb meccset, ő GS-t akar nyerni, ezért dolgozik az erőnlétén, ezért dolgozik a játékán.
Míg Mahut-nek a szezon ebből a három hétből áll, 28 éves, kvalifikáción keresztül jutott el eddig a meccsig (már ott is játszott egy 26-24-et harmadik szettben Bogadnoviccsal, Koubeket pedig öt szettben verte) és már volt egy nagy kudarca, amikor a 2007-es queens-i döntőben nem sikerült azt a meccslabdát beütnie ARod ellen, miután előtte megverte Ljubicicet és Rafát.
Akkor is ott zokogott.
Szóval Nicónak ez egy újabb teszt volt arra, hogy vajon az életben egyszer, neki is sikerülhet-e valami nagy dolog.
És úgy érezte, hogy a válasz: nem.
Az is tény, hogy ez a meccs azért lett ilyen hosszú, mert Isnernek nagyon sokat kell még javítania a fogadásain. Merthogy ha egy 2 méter 6 centis ember jól szervál, az ellen nem sok mindent lehet tenni. Így főként Mahut harcosságán és kitartásán múlt a dolog, és Isnernek valahol ez az eredmény kudarc, mert ő nem két meccsért jött ide. Mivel nyilvánvaló volt, hogy ezután a meccs után, ő nem fog ennél többet menni.
A meccs utáni reakcióik is beszédesek voltak: Isner másnap simán kikapott De Bakkertől, a párostól pedig visszaléptek Sam Q-val.
Mahut pedig még aznap nekiállt párosozni Clément-nal, pedig Clément mondta neki, hogy lépjenek vissza. A válasz: kétszer egy nap nem veszítek azon a pályán. (Csütörtökön csak az első szettet tudták lejátszani, TB-ben elveszítették.)
Mindenesetre a Nike nagyon szép posztert készített Isnernek, azért tudnak ők, ha kell, Nicónak pedig a Club Med ajánlott fel egy mauritiusi nyaralást.
A hajzseléjének a gyárrtója még nem jelentkezett szponzornak, de nincs üzleti érzékük, ha ezt a helyzetet nem használják ki
Gondoljátok el, milyen jó kis reklámokat lehetne készíteni
Mások is játszottak azért az elmúlt két napban: a nehéz kezdő meccsek átka elérte az alsó ágat is: Rafa jó szervanapján fogta ki Haaset, és az első három szettben nem is igazán bírt vele, a holland 2-1-re vezetett a szetteket tekintve. A negyedik szettre azonban a holand srác háta megsérült, az első szerváinak százaléka leesett az előző 75-80%-ról 30-35-re, és ezzel vége is volt, Rafa megizzadva bár, de továbbjutott a harmadik körbe.
Tsongának is akadtak meleg pillanatai Dolgopolov ellen (erre a gyerekre érdemes lesz odafigyelni), ő is öt szettben ment végül tovább. TBird egy másik, szintén odafigyelésre érdemes ifjúval, Istominnal bonyolódott öt szettes thrillerbe, de végül neki is sikerült összehoznia a találkát Brandszal.
Monfilsnak véget ért az idei Wimbledon, a jó formában lévő Hewitt búcsúztatta három szettben, neki Djokó következik. ARod is szépen halad előre, most PEHK-val játszott egy jó kis meccset, a negyedik körben Luval csap össze.
Fed így harmadik meccsen a meglehetősen indiszponáltan játszó Clément-nal akadt össze, így sima három szettben nyert. Fura érzés volt
Viszont a meccs arra jó volt, hogy elkezdje összerakni a fonákját, a végére már egész jó volt.
Ha nem lett volna ez a Wimbledon már így is elég fura, tegnap este sikerült még fokozni a dolgokat.
A 18-as pályán folyó Hanescu-Brands meccsen Hanescu már 2-0-ra vezetett, azonban ezt követően elveszítette a következő két szettet. A negyedikben ápolást kért, a lábával volt baj, a szemtanúk szerint ez látszott a mozgásán is, azonban mindezt néhány részeg drukker nem vette jó néven, és szidalmazni kezdték, valamint a hihetetlenül találékony “Victor is weak” (Victor gyenge) dalocskát kezdték el énekelni. Mindez Hanescut meglehetősen zavarta, többször kérte a bírót, hogy csináljon valamit, de az nem tett semmit sem. A néhány részeg ekkorra már a “Victor is a faker” (Victor egy szimuláns) örökbecsű dalolásának kezdett neki, mire Hanescu az ötödik szettben odament a zavaró elemekhez és feléjük köpött, majd szándékosan szervált négy kettőshibát, amiből az egyik ugyan bement, de biztos, ami biztos direkt ráállt a vonalra, hogy lábhiba legyen. Majd odament a bíróhoz, hogy ő akkor itt feladja a meccset. A bíró még megpróbálta meggyőzni, hogy ne, végül kezet sem fogtak, Hanescu meg távozott.
A meccs után a rendőrség négy embert letartóztatott, bár mint mondták, ennek nem volt köze a Hanescuval történtekhez.
Hanescu egyébént nagyon nyugodt emberként ismeretes teniszberkekben.
Az RF.com legújabb szolgáltatása (a mit mondanak a csillagok?) révén megtudtam, hogy ma holdfogyatkozás van, aminek a hatása előtte és utána is érezhető, és lehetnek furcsa dolgok.
Igen, valóban úgy tűnik
3. nap
Második kör
[1] R Federer (SUI) d I Bozoljac (SRB) 63 67(4) 64 76(5)
[3] N Djokovic (SRB) d T Dent (USA) 76(5) 61 64
[5] A Roddick (USA) d M Llodra (FRA) 46 64 61 76(2)
D Brands (GER) d [7] N Davydenko (RUS) 16 76(5) 76(8) 61
[12] T Berdych (CZE) d B Becker (GER) 75 63 64
[15] L Hewitt (AUS) d E Korolev (KAZ) 64 64 30 (visszalépett)
[16] J Melzer (AUT) d V Troicki (SRB) 67(5) 46 63 76(6) 63
[21] G Monfils (FRA) d K Beck (SVK) 64 64 67(4) 64
[22] F Lopez (ESP) d R Berankis (LTU) 75 46 63 64
[28] A Montanes (ESP) d B Evans (USA) 36 63 67(5) 61 64
[29] P Kohlschreiber (GER) d T Gabashvili (RUS) 76(6) 57 26 76(5) 97
[31] V Hanescu (ROU) d M Ilhan (TUR) 64 64 36 63
A Clement (FRA) d P Luczak (AUS) 67(4) 63 63 64
Y Lu (TPE) d M Przysiezny (POL) 64 76(7) 63
F Mayer (GER) d M Fish (USA) 67(2) 63 64 64
D Istomin (UZB) d R Schuettler (GER) 63 76(5) 46 46 61
Első kör
N Mahut (FRA) vs [23] J Isner (USA) – To Finish Thursday 46 63 76(7) 67(3) 59-59
T De Bakker (NED) d S Giraldo (COL) 67(4) 64 63 57 16-14
4. nap
Második kör
[2] R Nadal (ESP) d R Haase (NED) 57 62 36 60 63
[4] A Murray (GBR) d J Nieminen (FIN) 63 64 62
[6] R Soderling (SWE) d M Granollers (ESP) 75 61 64
[9] D Ferrer (ESP) d F Serra (FRA) 64 75 67(6) 63
[10] J Tsonga (FRA) d A Dolgopolov (UKR) 64 64 67(5) 57 10-8
[18] S Querrey (USA) d I Dodig (CRO) 62 57 63 76(10)
[25] T Bellucci (BRA) d M Fischer (AUT) 67(11) 76(4) 76(1) 62
[26] G Simon (FRA) d I Marchenko (UKR) (visszalépett)
[32] J Benneteau (FRA) d A Beck (GER) 36 62 46 76(5) 63
[33] P Petzschner (GER) d L Kubot (POL) 64 36 46 63 62
J Chardy (FRA) d L Lacko (SVK) 63 76(4) 46 67(5) 86
X Malisse (BEL) d J Reister (GER) 67(7) 64 61 64
T Kamke (GER) d A Seppi (ITA) 36 62 63 64
F Fognini (ITA) d M Russell (USA) 36 57 75 76(6) 63
Első kör
[23] J Isner (USA) d N Mahut (FRA) 64 36 67(7) 76(3) 70-68
5. nap
Harmadik kör
[1] R Federer (SUI) d A Clement (FRA) 62 64 62
[3] N Djokovic (SRB) d [28] A Montanes (ESP) 61 64 64
[5] A Roddick (USA) d [29] P Kohlscriber (GER) 75 67(5) 63 63
[12] T Berdych (CZE) d D Istomin (UZB) 67(1) 76(5) 67(8) 63 64
[15] L Hewitt (AUS) d [21] G Monfils (FRA) 63 76(9) 64
[16] J Melzer (AUT) d [22] F Lopez (ESP) 46 63 62 64
D Brands (GER) d [31] V Hanescu (ROU) 67(7) 67(3) 76(7) 63 30 (visszalépett)
Y Lu (TPE) d F Mayer (GER) 64 64 21 (visszalépett)
Második kör
P Mathieu (FRA) d [13] M Youzhny (RUS) 64 26 26 63 64
T De Bakker (NED) d [23] J Isner (USA) 60 63 62
26 szombat jún 2010
Posted in roger federer, tenisz, Wimbledon
Címkék
Miről beszélt veled a királynő az első meccseddel és Isnerrel kapcsolatban?
Azt mondta, hogy több fonákegyenest kellene ütnöm.
- Fed önkritikát gyakorol.
26 szombat jún 2010
Posted in andy murray, roger federer, tenisz, Wimbledon
Wimbledon negyedik napján a meccsek egy kissé háttérbe szorultak (egy kivételével), mert nagy eseményeknek volt szemtanúja a lila-zöld komplexum: 33 év után újra meglátogatta a versenyt II. Erzsébet.
A királynőt előbb jelenlegi és volt játékosok köszöntötték, majd egy gyors ebédre volt hivatalos, amelyen Angela Barrett, Ann Jones, Virginia Wade, Venus Williams, Roger és Mirka Federer, Tim Henman, valamint John Barrett vett még részt (rátok bízom annak megtalálását, hogy ki volt a kakukktojás
), ezt követően pedig megtekintette a Nagy Brit Reménység meccsét.
De előbb nézzük a köszöntést.
A képből megállapíthatjuk, hogy az idei nyár slágere a fehér és khaki.
Van, akinél ez a kettő együtt.
Azt is megállapíthatjuk továbbá, hiába gondolná az ember, hogy elég egyszerű dolog eldönteni, milyen stílusú ruhát viseljen az ember, ha egy koronás fővel találkozik, de ez nem így van.
Volt olyan, aki például a melegítőt tartotta a legideálisabb viseletnek:
Ja igen, volt aki mégis a szürke öltöny mellett döntött…
Mit csináljunk, nem lehet mindenkinek érzéke ezekhez a dolgokhoz
De ez nem számított, mert a királynő így is örült neki
Előre…
majd szemtől szembe is:
Mint ahogy Esz mondta: korra, nemre, rangra tekintet nélkül
A királynő látogatása egyéb mókás jeleneteket is produkált:
Szerencsére Marit inkább feldobta II. Erzsébet jelenléte, semmint hogy nyomasztotta volna, nagyon szép és hatékony füves teniszt tett le az asztalra, és simán győzött három szettben.
Viszont a teniszisteneknek köszönhetően Jarkko is részese lehetett a történelmi pillanatoknak
Fed utóbb beszámolt a királynővel eltöltött ebédről, megmutatta az új frizuráját, a wimbledonos nyakkendőjét, valamint azt is megtudhattuk, hogy a királynőkkel kapcsolatos ettiket szabályairól Nole-t kell kérdezni.
Mert ő tudja az ilyesmiket
Szóval mindenki jól szórakozott
24 csütörtök jún 2010
Wimbledon 4. napja nagyon izgalmas volt, volt egyszer egy királynőnk, ennek megfelően öltönyös Fed, teljesen reménytelen ARod, melegítős Djokó. (Rafa visszautasította a meghívást, mivel neki öt óra a meccs előtti felkészülése, és ezt mindenféle monarchiák nem zavarhatják meg
) Aztán volt egyszer egy 70-68, Mahut sajnos 65-ödszörre már nem bírta a meccsben maradásért szerválást. Volt ezen kívül egy újabb hihetetlenül jól szerváló, félelmet nem ismerő ifjú, akit nem érdekelt, hogy a neki jutott meccsen eredetileg csak segédszerepet szántak neki, így Rafa is túl van a maga ötszettesén.
Minderről remélhetőleg holnap részletesebben is be tudok számolni, most viszont csak annyira van energiám, hogy betegyem a holnapi előzetest
Fed újra a pályán.
Emlékeztek amikor ezen mondat kellemes várakozással, sőt, örömmel töltött el?
Már én se
Az ellenfél régi jó ismerősünk, Clément lesz, aki igencsak rutinos játékos, legutoljára Fed Estorilban játszott vele, ahol az első szett TB-re ment, a második sima volt. Mondjuk, ez most fű. Fed kemény meccsre készül, elmondása szerint Clément-nak jó a szervája, jól röptézik, kellően támadóan kell játszania a meccs elejétől fogva.
ARodnak PEHK következik, Hewitt pedig Monfilsszal csap össze. Djokónak Montanes elvileg nem kellene, hogy nehézséget okozzon, de hát sose lehet tudni. TBird Istominnal küzd majd, kívácsi leszek erre a meccsre, Istomin nyerni ugyan nem fog, de ígéretes játékosnak tűnik.
Jó meccs lehet a Feli-Melzer, és a Hanescu-Brands is.
24 csütörtök jún 2010
23 szerda jún 2010
Címkék
Most arról kellene írnom, hogy Fed négy, kemény szettben, biztató játékkal győzte le a jó értelemben őrült, sokat kockáztató, hatalmasakat szerváló Bozoljacot. (Fed egyébként fáslival nyomja, remélem, semmi komoly.)
Meg arról, hogy Kolja elvérzett Brands (hi!) ellen.
Hogy Djokó, Monfils, Berdych, Hewitt simán, ARod, Feli kicsit döcögősebben, PEHK, Melzer, De Bakker nagyon döcögősen jutott tovább.
De nem erről írok, mert ez történt:
Nicolas Mahut (FRA) vs [23] John Isner (USA): 4-6 6-3 7-6(7) 6-7(3) 59-59 (sötétedés miatt felfüggesztve)
Folyt. köv. holnap.
Remélhetőleg a centerpályán.