Címkék
Rájár a rúd mostanában a skótok büszkeségére: most éppen a dubajiakat sikerült kiakasztania.
Persze, nem mondhatnám, hogy vétlen lett volna a dologban. Azt még elnézték volna neki, hogy csak a 2. körig sikerült eljutnia, de sajnos utána beszélni is kezdett.
“Természetesen csalódott voltam, hogy veszítettem, de különböző dolgokat próbálgattam a pályán, és azt hiszem, hogy ez sok tanulsággal szolgált. Jobban szerettem volna, ha nyerek, de ez nem a világ vége. Ha ez egy slam lett volna, vagy ilyesmi, akkor a taktikám és a játékstílusom más lett volna.”
“Mint ahogy mondtam, talán nem jöttem ide olyan felkészülten, mint a korábbi tornákra. Különböző dolgokat próbálgattam. Szóval többet hibáztam, mint egyébként, és többet kockáztattam… Az a fontos, hogy Indian Wellsben és Miamiban a legjobb játékomat játszam. Topformában kell lennem addigra.”
És ezzel még nincsen vége:
“Amikor a slamekre, vagy más nagy tornákra készülök, akkor szükséges, hogy előtte kipróbáljak dolgokat. Ha megkérdezel valaki olyat, mint például Roger Federer, hogy ő hogyan készül, akkor azt a választ fogod kapni, hogy nem a megelőző héten kell nyerni, vagy a megelőző héten kell a legjobbadat játszani. Az a fontos, hogy az év megfelelő időszakában nyújtsd a legjobbadat.”
Ööö Mari. Lehet hogy Fed így játszik, de szeretném felhívni a figyelmedet, hogy te még nem tartasz ott a karrieredben, mint Fed. És amikor Fed ott járt, mint ahol most te, akkor neki minden torna fontos volt…
Mindenestre a dubajiak és a szponzorok nem örültek annak, hogy Mari ezdésnek használta az ő kis tornájukat. És hogy ezt még ráadásul ki is fejtette.
“Csalódottak vagyunk, hogy veszített és amiatt is, hogy olyanokat nyilatkozott, amikre nem volt semmi szükség. A Dubai Duty Free [a torna szervezője] igyekezett a lehető legjobb körülményeket biztosítani a számára, a Burj Al Arab hotelben szállásoltuk el, és igyekeztünk az itt tartózkodását a lehető legkellemesebbé tenni. Ha új stratégiákat akar kipróbálni a pályán, talán nem egy ilyen fontos mérkőzésen kellett volna ezt tennie.” – szólt John Beddington a Barclays tenisszel foglalkozó embere.
A hírek szerint a dubajiak állítólag 500.000 dollár körüli fellépési díjat fizettek Marinak, amiért nyilván nem azt várták, hogy gyakorlatilag ne csináljon semmit.
Még Djokó is megnyilatkozott az ügyben, és mint tornaigazgató-társ nem állt Mari pártjára:
“Vannak bizonyos dolgok, amikért felelősséggel tartozol, ha a top 5-ben vagy. Nem mehetsz ki csak úgy a pályára, és nem használhatod gyakorlásra a meccset. Minden torna fontos. Én így állok minden tornához hozzá.”
Juj, Mari. Ha Djokó hívja fel a figyelmedet arra, hogy felelősségteljesebbnek kellene lenned, akkor itt az idő, hogy elgondolkozz egy-két dolgon

Hát ez jó…..Eddig sem volt a kedvencem, de minél többet nyilatkozik, annál unszimpatikusabb lesz… inkább teniszezzen. Utálom, ha a szájára veszi Fed nevét! Annyira tiszteletlenül tud róla beszélni, hogy az már undorító. Pfuj!!!!
Szerintem meg pont nem erről van szó. Amennyire meg tudom ítélni Marinak nagyon is fontos, hogy Fed mit gondol őróla, és miután Fed 2008-ban Dubaiban nem túl szépeket nyilatkozott Mari játékáról, Mari nagyon megbántódott. És mint ahogy azt tudjuk, nehezen szerezhetsz elszántabb ellenséget annál, mint aki nagyra tartott téged és csalódnia kellett benned
Szvsz Fed elég rosszul kezelte ezt a dolgot Marival még az elején, igaz, azóta rájött erre, és mostanában már sokat korrigált, és szerintem egy picit már jobb a kapcsolatuk mint volt, de az nem változott, hogy Marinak továbbra is Fed az alfa és omega. Örökké “Fed ezt így csinálja”, meg “Fed ezt úgy csinálja”, szerintem nagyon aranyos
És most épp Fed újra a “valaha volt legjobb teniszező” státuszban van a Mari klánban, gondolom a következő alkalomig, amíg Mari elveri, lol.
Igazi “gyűlöllek-szeretlek” kapcsolat ez Mari és Fed között, na…
Mari egy őstulok, elég régen profi, tudhatná, miket nem mond az ember fia, még akkor se, ha brit. Federer… na igen, nehéz megkerülni, ha teniszről van szó. Evvel a példálózással Mari megest mellélőtt, mert bár lehet, Fed néha így gondolja, de sose nyilatkozna ilyet. Nem csak most, zöldfülű korában sem.
Azért Mari jól bekezdett, ha belehúz, még 5-6 tornaigazgatót lepadlózhat az idén:)
Én meg pont ezek miatt kedvelem
Egy teljes csapat dolgozik azon, hogy szalonképesebbé tegye a gyereket, de ez zéró hatással van rá
Semmi érzéke ehhez az egészhez, pedig britként brutálisan népszerű lehetne (és sok pénzt kereshetne), még úgy is ha soha nem nyer GS-t.
Most mondjátok meg, ki az az idióta, aki Hugo Boss rövidujjút vesz fel egy PR eseményre, miközben az adidas-szal van szerződése? Szóval a tornaigazgatók mellé a szponzorokat is oda teheted
Marinak majdnem akkora sleppje van, mint a brunei szultánnak, hihetetlen, egyiknek se volt annyi esze, hogy átöltöztesse:)
Úgyamúgy nincs bajom vele, de néha egy-egy meccsén azért bizsergett a tenyerem, hogy eligazítsam egy krikettütővel – pláne mikor előadja a “Hattyú halála” magánszámot. Meg együttérzek vele, nem könnyű púpja van: a Nagy Brit Sajtó meg a Nagy Brit Anya:)
Jókat írtatok, elfogadom, de akkor sem bírom.
“ki az az idióta?” … hát Mari. ki más
Nekem a cím tetszik a legjobban.Ne tehetek róla,bántani akarom.
bántja ő magát, a szó minden értelmében lol
Nem birom Murrayt. Számomra egyetlen szimpatikus pillanata volt, mégpedig az AO díjátadóján: a meghatódott Murray.
Ez a Mari, ez kész. Kezdek attól tartani, hogy még megkedvelem.
Ennyire hülye nem lehet valaki, főleg ha egy jó képességű teniszező az illető. Most gondolkodhatok rajta egy hétig, hogy mégis miért csinálja ezt.
A viselkedésében alapból ott van a megbántott durcás kamasz állandó visszavágása, amikor “az úgy kezdődött, hogy ő csak visszaütött”.
De ettől többnek kell lennie e mögött…
Fed pedig, a vele kapcsolatos érzéseit, na azt el tudom képzelni.
Ó, én már megkedveltem, pont ezek miatt
Egyébként a dubajiak ma úgy nyilatkoztak, hogy tisztázták a dolgokat, és a meccsen pedig látszott, hogy küzdött, szóval rendben van minden. Magyarán “értésére juttatuk, hogy ez nem tetszett nekünk, de jövőre szívesen várjuk, és minimum döntőt szeretnénk”
Mókás, h Fednek is volt ám ilyen afférja a dubajiakkal: még 2002-ben kiesett a második körben Schüttler ellen, és látványosan nem dolgozott a meccsen. Vissza is kérték tőle a fellépti díjat, vissza is fizette, aztán következő évben megnyerte a tornát
De ettől többnek kell lennie e mögött…
Nyakas skót, akinek nem a legideálisabb gyerekkor jutott.
Mari megnyilatkozásait inkább nem kommentálnám, de ami a Tipsa elleni meccsét illeti: a 2. szett végétől láttam, és hónapok óta nem volt részem ilyen csatát és szuper játékot látni. Az lehet, hogy próbálgatott dolgokat meccs közben, de attól még nagyon nyerni akart ott.