Juan Martin Del Potro
Emlékeztek még arra a langaléta, vissszahúzódó srácra, aki tavaly Bázelben kis csillagokkal a szemében beszélt Fedről és arról, hogy számára ő tökéletes? És aki szépen simán ki is kapott Madridban, mivel nem tudott mit kezdeni Fed nyeséseivel és a pályán oda-vissza rohangásztatós stílusával? Nem? Hát, már én se nagyon 
Ritkán láthatunk olyan meggyőző nagykorúsító évet, mint Delpike 2009-es szezonját, ami Fedet arra késztette, hogy tisztelettel vegyes rémülettel tekintsen az elkövetkezendők elé:
“Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ennyire jó játékos lesz belőle, korábban sokszor játszottam vele, ezért van jó rekordom ellene. De akkoriban, úgy gondoltam, hogy nagyon furcsán játszott: úgy játszott, mint ahogy az alacsony játékosok szoktak. Most viszont már kihasználja a magasságából adódó előnyöket. Érdekes lesz látni, hogy hova fog fejlődni. Egyszer már tévedtem vele kapcsolatban, így most nem tippelnék, hogy mire lehet képes. Most úgy tűnik, hogy a határ a csillagos ég. És nagyon megbízhatóan játszik, mentálisan is nagyon erős. És ezek olyan tulajdonságok, amelyek nagyon hasznosak a jövőre nézve.”
De azért, kezdjük csak az elején, amikor ugyan már mindenki tudta, hogy Bébi Zsiráfban ott van a hatalmas potenciál, de azt hiszem, év elején kevesen gondolták volna, hogy Delpi hamarabb fog GS-t nyerni, mint Mari
Szóval Pónika az évet Új-Zélandon, Aucklandben kezdte, rögtön tornagyőzelemmel, majd jött az év első GS-e, rutinszerűen 40 fokkal, plusz Delpikének (a füvön kívül) legkevésbé fekvő, lassú HC borítással. Ennek ellenére Delpike a nyolc közé jutott, ami azért már jelzett valamit, mégha ami a negyeddöntőben történt, némiképp el is homályosította az egyébként nagyon jó szereplést. Igen, az volt az az igen kellemetlen 6-3, 6-0, 6-0, amikor is Fed egész meccsre megtalálta azt a bizonyos zónát, amibe ha bekerül, senki nem tudja megállítani, és ahhoz is igen nagy rutin kell, hogy a teljes pályáról lemosást megakadályozza az egyszeri teniszező. Delpikének még nem volt meg ez a rutin, és egy keserű élménnyel /“Úgy gondoltam, hogy azért lesz lehetőségem élvezni is egy kicsit, center pálya, tele a lelátó, de aztán csak azt akartam, hogy minél hamarabb vége legyen.”/, valamint egy fogadalommal jött le a pályáról.
Az AO által okozott sérüléseket kiheverendő Delpi részt vett két kisebb amerikai tornán, és bár mindkettőn nyolc közé jutott, az ezeken mutatott teljesítményét nem tette ablakba, majd Indian Wellsben is ugyanezen a ponton állította meg Rafa, végtelenül simán. Három torna azonban elég volt arra, hogy Zsiráfka helyrerázza megtépázott idegeit, és Miamiban kezdett végre felvillantani egy-két dolgot abból, ami végül US Opent eredményezett neki. A negyeddöntőben ugyanis újra Rafa következett, de most három szettben Delpike nyert. Emlékszem, akkoriban nem értettük, hogy mi történt Rafával a 3. szettben: nem szokott ő így kiengedni a kezéből egy meccset, de ma már azt mondom, hogy nem Rafa volt az, aki elveszítette, hanem Delpi nyerte meg. Ez volt az első meccs, amelyen Delpi higgadtan, okosan hozta a fontos pontokat, és nem foglalkozott azzal, hogy ő itt most Rafát ver. A következő körben ugyan kikapott Maritól, de utólag azt mondom, hogy ez egy fontos győzelem volt.
Aztán jött a salak, és a szakemberek azt mondták, hogy Delpinek ezen a borításon nagyon sok keresni valója van. Ezt ugyan történetünk hőse Monte Carlóban nem igazolta – rögtön első körben kikapott Ljubicictól -, azonban tornáról tornára egyre jobban játszott, Rómában nyolc között kapott ki Djokótól, Madridban négy között Fedtől, de ekkoriban a fedesek még megnyugodva dőltek hátra, ha Delpike került szóba, mint lehetséges ellenfél: a hórihorgas argentin ugyanis továbbra sem tudott mit kezdeni Fed két milliméterre a háló fölött átrepülő nyeséseivel, és azt se nagyon szerette, hogy egyfolytában futkosnia kell. Mondjuk, az is tény, hogy ezen fedes fejében azért nagyon halkan megszólalt egy hang, de igyekezett úgy tenni, mintha nem hallaná: ugyanis akárhányszor látta Delpit játszani, minden egyes meccsén meglepődve tapasztalta, hogy akár az egy héttel ezelőttihez képest is mennyit fejlődött. És ez bizony azt jelentette, hogy gyakorlatilag semmilyen következtetést nem lehetett levonni Delpike ezen időszakban játszott meccseiből a jövőre nézve. Merthogy akár három héttel később sem ugyanaz a játékos állt veled szemben a háló túloldalán…
A Roland Garros volt Delpi első olyan GS-e, amikor mindenki kénytelen volt rádöbbeni, hogy ezzel a sráccal végtelenül komolyan kell számolni. Llodrán, Troickijen, Andrejeven, Tsongán, Robrédón keresztül jutott el az elődöntőbe, ahol már megint Roger várta. És egy rettenetes, idegbajos öt szettes mérkőzés, amelyen kiderült, hogy az elmúlt négy hónapban Delpi megtanulta kezelni Fed nyeséseit, elkezdte használni a magasságából adódó előnyöket (az első alkalom, amikor leszerválta Fedet a pályáról), és a mozgása is rengeteget javult.
Fed nem nagyon tudott mit tenni, csak azt, hogy az élete árán is hozta a második szettet TB-ben, majd arra játszott, hogy minél hosszabb legyen a meccs, és állandó variálással, nagyon alacsonyra adott labdákkal kifárassza Pónit. Ez a taktika végül is bejött, a negyedik szettben érződött, hogy Delpi kezd fáradni, a negyedik szettet igyekezett ugyan minél gyorsabban befejezni/elveszíteni (6-1 lett végül fednek), hogy az ötödikre erőt gyűjtsön, de már későn jött a felismerés. Az ötödik szettben harcolt a végsőkig, a szett eleji break sem törte meg, visszaszerezte, de a szett végére elfáradt mind fejben, mind fizikailag, és Fed a maga végtelen rutinjával megnyerte a meccset. A mérkőzés után Fed azt mondta, hogy sajnálta Juant, mert az ilyen fiatal teniszezőknek még ritkán van lehetőségük arra, hogy egy GS döntőért játszanak… Krumpliban viszont az a bizonyos hangocska egyre hangosabban követelt figyelmet magának, igaz, akkor még csak azt a bátor jóslatot tette, hogy lesz még Juannak lehetősége RG-t nyerni
Juan füves szezonja igen rövid volt az idén, RG után visszautazott Argentínába, így felvezető tornán egyáltalán nem vett részt, Wimbledonban pedig megállapíthattuk, hogy a Bébi Zsiráfok nem szeretik a füvet. Jövőre azonban ez is másként lesz: Delpi év végén bejelentette, hogy részt vesz Queensben (ebben gondolom csak egy esetleges RG győzelem akadályozná meg), és abbéli óhaját fejezte ki, hogy meg szeretne tanulni füvön játszani. Na ja, ha az ember nr. 1 akar lenni, nem hagyhat ki gyakorlatilag egy teljes GS-t…
A fű után azonban jött az a borítás, amin Delpike gyakorlatilag lubickol: már tavaly is itt nyert négy tornát négy egymást követő héten (amire Fed azt mondta, hogy ez olyasmi, amire ő sosem volt képes), és idén is belehúzott már az elejétől fogva, bár tornanaptára jelentősen megváltozott tavaly óta: Stuttgartba és Kitzbühelbe már el se ment, az első torna amin részt vett, Washington volt. Ahol sikerült neki az, ami Djokónak eddig még egyszer sem: a címvédés. Ekkor már hajlandó voltam kimondani, amit egész eddig igyekeztem elfojtani
Torontóban Delpi bejutott élete első 1000-es torna döntőjébe, ahol Mari várta, és bizony, a mező egyik legjobb fogadója sem tudott mit kezdeni két szetten keresztül Delpike szerváival, ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy ezt a tornát Delpi csak akkor nyeri meg, ha két szettben hozza a meccset. Miután a második TB-t elveszítette, kijött rajta a fáradság, és Mari 6-1-re lelépte az utolsó szettben.
A Delpi tábor már egy év után rájött arra, amire a Rafa tábor hat év alatt nem volt képes: szépen kihagyták Cincinnatit, hogy Delpi rápihenjen a US Openre, mivel pontosan tudták, hogy Delpi, testalkatából adódan, nem fog bírni hat hét folyamatos teniszt.
Így Pónika megfelelően kipihenve és felkészülten vágott neki a 2009-es US Opennek, amely torna egyébként a kedvenc GS-e. A sorsolásra nem panaszkodhatott, Monaco, Melzer, Köllerer jók voltak arra, hogy kellően bemelegítsék, Ferrerónak pedig ezen borítás soha nem tartozott a kedvencei közé. Az első komolyabb akadályt Marin jelentette, aki gyönyörű játékkal verte ki az előző körben Marit, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Delpi nem is talált ellenszert Marin játékára az első szettben, majd Marin a másodikat is breakkel kezdte, azonban amikor elpuskázta az újabb break lehetőséget, szépen összeomlott, Delpi pedig rögtön magára talált, lecsapott a lehetőségre, és megnyerte a meccset. Majd következett Rafa, és Rafa talán ez évi legszívszorítóbb veresége. Mert nemcsak arról volt szó, hogy Rafának nem ment ebben az időszakban, hanem arról, hogy Delpi egyszerűen olyan teniszt játszott, amit ritkán látni. Azt a beleborzongós hatású teniszt. És a kettejük közül ő volt a fejben összeszedettebb, ő volt, aki a fontos pontokat remegés nélkül hozta. Ekkor már sejtettem, hogy mi fog következni…
Méghozzá az, hogy Delpike megnyeri élete első GS döntőjét. Nem volt megilletődve, a gyerekbetegségeken már túlesett az AO-n és az RG-n, az elmúlt egy évben ahhoz is hozzászokott, hogy Fed ellen kell játszania. És nagyon akarta. Igazán, szívből, úgy, ahogy az ember az első GS-ét akarja. És küzdött: az elveszített első szett után is, az elveszített harmadik szett után is. Miután megnyerte a negyedik szett TB-t, nekünk, fedeseknek már egyértelmű volt a helyzet: ez nem a Roland Garros. Mert ez egy gyors pálya. Mert most Fed a fáradtabb. Mert Delpi az elsőért, Fed a tizenhatodikért játszik. Egyszerűen nem volt kérdés. És jó volt látni újra valakit, aki az elsőért örül.
Mert akárhány is lesz utána, ezt az érzést egyik sem fogja felülmúlni.
Delpike a US Open győzelemmel nemzeti hős lett, és Evita-szerű jelenetekkel kellett megbírkóznia otthon:
Delpi utólag bevallotta, kellett neki egy kis idő, hogy elrendezze magában a történteket: ez látszott is, mivel Tokióban az első körben esett ki, hasonlóképpen Sanghajban, ahol visszalépett, Bázeltől eleve visszalépett, majd Párizsban a harmadik körben búcsúzott, ahol szintén visszalépett. Csuklósérülést, illetve hasizomfalhúzódást szedett össze a US Open után, de szerintem ez is csak egy szép példája volt annak, hogy a test és a lélek összefügg Plusz inkább a felső fogsorát csinálatta meg, fájdalomcsillapítás nélkül, merthogy nem mert a versenyek miatt kockáztatni…, így egy kissé nyűgös volt ebben az időszakban Párizsban azért már kezdett életjeleket mutatni, vele játszotta Marat élete utolsó atp meccsét, a második körös Gonza elleni meccs pedig már kifejezetten élvezetes volt. Delpi valamint azt is kifejtette, meg kell tanulnia, hogy egy GS győzelmet követő tornán ne essen ki rögtön az első körben…
A WTF-ra Juan már ebben a szellemben érkezett. Zsiráfka tavaly jutott be először az év végi versenyre, hiába volt már hullafáradt, és hiába mondta neki Nalby, hogy inkáb hagyja ki, mert a DC döntő fontosabb, mindenképpen ott akart lenni, mert hát ki tudja, hogy mikor lesz erre újra lehetősége… Végül egy meccset nyert, és nem jutott tovább a csoportból, majd a DC döntő első meccsén lesérült, amivel ki is vívta Nalby minden haragját
Idén viszont már az volt a kérdés, hogy mennyire sikerül megközelítenie a nyáron mutatott játékát, mert ha sikerül, akkor kevesen fogják megállítani… Delpi nyögvenyelősen kezdett Mari ellen, de határozottan jobban, mint a US Open óta bármikor, majd fokozatosan belelendült: megverte Verdát, aztán jászott egy ki-ki meccset Feddel, ahol a második szett egy kis bepillantást enegdett a jövő teniszébe, és most már Fed volt az, akinek úgy kellett szednie a lábait, mint már nagyon régóta nem, és amelyen a fiúk végül kihozták, hogy mindketten továbjussanak Delpi ezt követően egy három szettes, kiélezett meccsen verte Robint, de aztán a döntőre kicsit leeresztett, és nem volt válasza Kolja precíziós játékára, amit úgy jellemzett, hogy olyan vele játszani, mintha a Play Stationön játszanál 
Ugyan az év végi vb-t végül nem sikerült megnyernie – emiatt rendesen el is volt keseredve -, de akárhogy is nézzük, Delpi fantasztikus éven van túl: hét hónap leforgása alatt a teljes AO alázásból US Open győztes és Fed homlokán újabb ráncok okozója lett. A US Open győzelem után Póni azt mondta, hogy két célja van a teniszkarrierjében: megnyerni a US Opent, és olyanná válni, mint Roger Federer. Az egyik cél már megvan. A másiktól, tudja, még nagyon messze van.
Tipp 2010-re: azt szokták mondani, hogy egy ilyen berobbanó év után elkerülhetetlen a visszaesés. A magam részéről nem vagyok meggyőződve, hogy Delpi esetében is így lesz. Két kérdés van: mennyire fogja tudni a US Openen mutatott formáját rendszeressé tenni, illetve hogy mennyire tudja majd elkerülni a sérüléseket. De egyértelmű, hogy Team Delpi hosszútávon gondolkozik: Delpi versenynaptárát gondosan megválogatják, már most a nagy tornákra koncentrálnak, valamint Delpi két hónap bűnrossz, vagy semmilyen játék után tudta szinte a semmiből a legjobbja közeli játékát előrángatni a WTF-ra. És még csak 21 éves. És még rengeteget fog fejlődni. És nagyon meglepne, ha nem nyerne jövőre GS-t. Hármon ugyanis esélyesként indul.
/Mármint Delpi. Nem a kutyus 
