Tudom, ígértem egy Pierre Paganini interjú fordítást, de sajnos az a nyomcsi Való Élet már megint közbeszólt
De szerencsére az origós fórumról ani7ta lefordította a teljes cikket, sokkal jobban mint ahogy nekem valaha is összejött volna, és megengedte, hogy betegyem ide, szóval az alábbiakban olvashatjátok a Pierre-ről szóló rövid összefoglalónak, valamint magának az interjúnak a fordítását.

Paganini a 2. ill. 3. osztályban focizott, ill. atletizált, ezek is voltak a szaktárgyai az egyetemen, ahol tornatanárnak tanult. A 80-as években kezdett a tenisszel foglalkozni, 1991-től 2008-ig dolgozott a svájci DC csapattal, közben a Maleeva testvérekkel, 17 évig Marc Rosset-val és most Rogerrel és Stannel. Rogerrel 1995-ben kezdett együtt dolgozni, egy tehetségeket segítő program keretein belül (gondolom ez volt az, ami miatt Svájc francia részébe költözött Roger), majd 2000 óta dolgoznak ténylegesen együtt. Időközben Paganini kidolgozott egy saját edzési módszert, gyakorlatokkal, speciálisan a teniszre, ami azóta védjegyévé vált.
A felesége Isabelle szintén fitness edző, ingáznak a svájci Zermatt és Dubai között, amit Roger révén ismertek meg, de ha egyszer már nem fog Rogerrel dolgozni, akkor is szeretne sok időt tölteni ott.
Tudja, h a munkája miatt sokan irigylik, erről azt mondja: “Úgy dolgozhatok Rogerrel, h senki nincs ott, nem zavar senki, szabadon beszélgethetünk, ez olyan, mint vmi luxus dolog.”
És az interjú összefoglalóan:
– P. szerint nagyon fontos szerepe van a tervezésnek egy teniszező életében és annak, h tartsa is magát a tervhez, nemcsak azon múlnak a dolgok, h ki mennyi idős, hanem, h meglegyen a megfelelő felosztás, vagyis a felkészülés, játék és pihenés hármasa. Úgy gondolja, ha Roger egészséges tud maradni, akkor fogja tudni tartani ezt a nívót, meg van győződve arról, h amíg Roger játszani fog, nagyon erős lesz.
- Rognak nagy előnye, h nagyon tapasztalt már és ez, valamint a töretlen lelkesedése a tenisz iránt segítik az energiáit optimálisan beosztani, ebben is kivételes a tudása. Ha vki helyesen tervezi a karrierjét, Paganini szerint lehet elég gyors, akár 35 évesen is, példa erre Connors is, aki 39 évesen volt elődöntős a USO-n.
- Roger mára igazi atléta lett, ezen a területen is nagy rutinra tett szert, pontosan érzi, h mire van szüksége a testének, mikor mit kell tennie, pl. ha fáradt, ami hozzátartozik egy teinszező mindennapjaihoz. Az évek során rengeteget beszélgettek, tanultak egymástól, sok tapasztalatot gyűjtöttek és ezeket fel is használják.
- Tavaly a mono miatt végig 2-3% hiányzott neki, ez viszont ezen a szinten már döntő lehet, ezért ezt a fizikai állapotában mutatkozó hiányt mentális dolgokkal igyekezett pótolni, ezért is volt nagyon megerőltető számára a tavalyi szezon, de P. szerint mentálisan a tavalyi az egyik legjobb éve volt Rogernek. Szenzációsan harcolt tavaly, de csak idén, 2009-ben tért vissza a régi Federer.
- Erőnléti edzőként arra figyel, h hogyan mozog, milyen intenzíven mozog és ezt az intenzitást milyen hosszú ideig tudja fenntartani a játékos. Mind3 dolog nagyon fontos és kölcsönösen hatnak egymásra.
- Beszél az idei 2 elveszített GS döntőről, szerinte óriási volt a 2 meccs között a különbség, mert az AO-n Roger 4 órán keresztül nagyon jó volt, ráadásul egy “energiagyilkos”, csúcsformában lévő Nadal ellen, ez a meccs volt az igazi bizonyíték, h végleg visszatért a mono után. Aztán jött az RG, ahol akadtak gondjai a teniszével, de bebizonyította, h képes rá, h sorozatban játsszon 3-4 órás meccseket. NY-ban mindkét játékoson észre lehetett venni, h a szezon végén járunk, és sok meccs van már a lábukban, de el kell ismerni, h Del Potro fantasztikus meccset játszott.
- P. szerint természetes, h egy idő után mutatkoznak a játékosokon az “elhasználódás” jelei, de Rogeren még mindig kevésbé, mint a vele egykorú játékosoknál általában. Ez egy természetes dolog, el kell fogadni, több időt kell szánni a megelőzésre, mint régebben. Nem nagyon edz Roger pl. 5 napot egymás után, inkább egyszer 3 és felet, majd beiktatnak egy 24 órás pihenőt, majd edz még egyszer 2 és fél napot, így uazt érik el, de van lehetőség a pihenésre.
- P. úgy gondolja, az h Roger lemondta márciusban Dubait és a DC, az volt az alapja a Madriddal kezdődő nyerő szériának, anélkül nagyon nagy lett volna a megterhelés.
- A jövőben Roger valószínűleg még jobban fog a testére hallgatni, amikor döntést hoz arról, hol és mikor játszik, de ez nem feltétlenül kell, h azt jelentse, h kevesebbet fog játszani. Tudja mire kell figyelni és bár legszívesebben minden héten játszana (na azért ezt egy picit nehezen hiszem;)), de tudja, h ez milyen következményekkel járna. Federer, az ember jól kézben tartja Federert a játékost, rendkívül jól ismeri magát, ez teljesen szokatlan az emberek/sportolók többségénél.
- A DC után mindenképpen akart egy hosszabb szünetet, h kipihenje magát és a meglévő sérülései meggyógyuljanak, ez jó döntésnek bizonyult, mert egyrészről pihent a nagyon megerőltető nyár után, másrészről nyugodtan készülhetett a szezon végére.
- Az első edzésblokk Dubaiban volt, Lüthi is ott volt, bár a hangsúly az erőnlétben volt, majd múlt héten tértek vissza Svájcba, most már a tenisz van a középpontban.
- A combja és a háta most rendben van, tud rendesen edzeni, jól érzi magát és várja már a bázeli versenyt. De amikor vki már ilyen sokat játszott, mindig figyelni kell, óvatosnak kell lenni.
- Mivel a szezon idén nov. végéig, vagyis 2 héttel tovább tart a megszokottnál, viszont a következő már januárban kezdődik kicsit megváltozik a felkészülés, már a mostani edzésblokkban is olyan munkát végeztek, ami a decemberi munkánál hasznukra lehet, így azért össze fog jönni az a munka, amire 2010-re szükség lesz.
- P. szerint lebecsülik Rogert, az atlétát, akit a gyorsaság, kitartás és az elképesztően jó koordináció jellemez. Ez nem csak tehetség, hanem kemény munka eredménye és az akaraté. Ebben nagyon erős Roger, sokkal többet dolgozik, mint ahogy az emberek képzelik, mivel leginkább akkor edz, amikor senki sem látja. Az egész életfilozófiáját alá kellett rendelnie a munkának.
- P. úgy ítéli meg, h Roger nagyon jó focista, sprinter és dobó lenne a képességei alapján, mondjuk nem súlylökő;), hanem pl. gerelyhajító, de akár röplabdázónak, vagy síelőnek is jó lenne.
- Azzal, h most már családja van, összetettebb lett a helyzet, de Roger és Mirka olyan jól ismerik egymást, olyan régóta utaznak együtt, h ezekből a tapasztalataikból profitálhatnak. Az ikrek születésével nem feltétlenül bonyolultabb, inkább izgalmasabb lett minden, de hozzá vannak szokva, h az újszerű helyzeteket alaposan átbeszéljék.
- P. Roger egyik fontos tanácsadója, rákérdeznek az ő fontosságára. Roger, Mirka, Severin és ő már kb. 10 éve ismerik egymást, sokat beszélgetnek, és tudják, h milyen fontos a dolgok megtervezése. Nagyon szoros munkakapcsolatban állnak és nagy bizalom alakult ki közöttük. Roger érzi, h milyen szívesen dolgozik vele P. és hogy szívesen vállalja érte a rugalmasságot. Egy játékosnak egyedül kell döntéseket hoznia, de el kellene fogadnia azt is, amit a környezete javasol . Egy olyan karizmatikus játékosnak, mint Roger, arra van szüksége, h hasonlóan karizmatikus emberek vegyék körül, akik elég erősek ahhoz, h valóban azt mondják neki, amit gondolnak. Roger is ezt szeretné és P. az egyik ilyen tanácsadója, de ilyen Mirka és Severin, bizonyos dolgokban a menedzsere Tony Godsick és persze a szülei.
- Az utolsó kérdés nagyon érdekes, arra vonatkozik, h P. tanácsolná-e Rogernek, h játsszon 2010 márciusában a spanyolok elleni DC meccsen. Erre azt válaszolta, h ő erőnléti edző, nem neki kell megszabnia a célokat, de azt tanácsolja neki, h konzekvensen gondoljon magára, ha egy verseny negatívan befolyásolná az egész kirakót/puzzlet (mármint a versenynaptárát), de ugyanakkor tudja, h a DC milyen fontos neki és hogy mi mindent megtesz ezért a csapatért.
Még egyszer minden fedes nevében köszi a fordítást Anita, jó kis meló lehetett!