Címkék
Nadal – Söderling 2-6, 7-6(2), 4-6, 6(2)-7.
Ehhez nem kell semmit hozzátenni.
Un Fuckin’ Believable
31 vasárnap máj 2009
Posted in Egér, rafa nadal, robin söderling, Roland Garros, tenisz, vendégblogger
31 vasárnap máj 2009
Posted in Egér, rafa nadal, robin söderling, Roland Garros, tenisz, vendégblogger
Címkék
Nadal – Söderling 2-6, 7-6(2), 4-6, 6(2)-7.
Ehhez nem kell semmit hozzátenni.
esz, csak betoltad azt a calippot?
Mossa fel valaki Fedet holnapig plz!
be, vazze, be, ha kitaláljátok minden meccsre, h milyen jégkrém az illető játkos, akkor meglesz
) kezdjük tommyval lol
és rog a végén jön nekem egy plasztikai műtétsorozattal xD
huhh, hát tommy fehér-szürke-penészesedő züld szerelésre nem könnyű eset…
esetleg a CDO tiramisu?
(nema doboz teteje, hanem ha megnézitek benne a krémet:
http://www.algida.hu/hu_hu/products/carte_dor/carte_dor_selection/82/default.aspx
olyan pont van, és ma ettem is
még arra kellett benyomnom a két calippot…
amúgy engem nem emlékeztetett tommyra
ó shit, én is megnéztem a pressert, és… ja.
a mai napból nekem csak morzsák jutottak, de azt pont láttam (ismétlésben…), amikor lement a páyláról… hát az se volt jó.
esett vna ki mari is, akkor lehetne tiszta szívből kárörvendeni. pff.
Nem hittem volna, h egyszer kezdem más színben látni a tavalyi wimbledoni döntőt, pedig ez történik…
Minden sorozatnak vége szakad egyszer, és mennyivel jobb, stílusosabb az évszázad egyik legjobb meccsén, 2-0-ról felállva, egy picivel veszíteni, egy másik tenisznagyságtól, mint a 4. körben Robin Fucking Söderlingtől…
Arról nem is beszélve, h ez, ami történt, jól mutatja, h amit Fed csinált évről évre, mennyire kivételes dolog volt.
Sajnálom Rafát, a magam részéről jobban örültem volna, ha még ő lenne versenyben, minthogy Mari.
amikor lement a pályáról nagyon pici választotta el, hogy leüljön arra a csúnya vörös porra és csak bőgjön és bőgjön… mondhatják, hogy nagy bajnok, majd visszatér, de abban a pillanatban, semmi ilyesmi nem jutott eszembe, mint ahogy fednél sem. csak az, hogy te jó ég, mennyire szar lehet ilyen fiatalon ezt az egészet kezelni.
egyszerűen semmi kegyelem nincs ebben a sportban: máshol, ha vesztesz van valami kapszkodó: a csapattársak, a küzdelem jutalma, vagy hogy az egész rövid ideig tart. Itt a közönség páholyból nézi a hosszú és egyedüli szenvedésed. Csoda, ha bármelyikük épésszel kibírja.
Nem is bírják szerintem. És az igazi gondok mégcsak nem is ilyenkor, hanem a pályafutásuk után kezdődnek.
Mert amellett, hogy a legkegyetlenebb sport, amit ismerek, még teljesen el is szeparálja őket mindentől.
A többi sportnál vagy az év nagyobb részében egy helyütt készülnek és van egy-egy nagyobb torna, vagy ugyan rendszeresen kell utazni, de nem ekkora távolságokat.
Nekik nincsen semmiféle biztos tényező az életükben, egyik tornáról a másikra, egyik repülőről a másikra stb. Nem tudnak tanulni mellette, nem tudnak igazán emberi kapcsolatokat sem kialakítani, van az a két-három ember, aki elkíséri őket a tornákra, aztán annyi. Így nincsennek igazán barátaik, haverjaik, nincsennek kis közösségeik ahová tartoznának, egészen kicsi koruktól fogva.
Szóval, szerintem az egyik legembertelenebb profi sport a tenisz, és nem csoda, h kevés nagy teniszezőből lett utólag “normális”, boldog ember.